Írta: Kereszty Zsolt
2020. május 6.-ig az alábbi megerősített meteorit hullásokról van tudomásunk a világban:
Mint látható csak a pakisztáni Zhob nevet viselő hammer fall („károkozó”) hullás hivatalos közülük a Meteoritical Bulletinben.
Az év jól kezdődött hiszen rögtön január 1.-én Olaszországban meteoritot produkáló tűzgömböt fogtak az olasz Prisma tűzgömbkamera hálózat kamerái, melyek alapján a hullási területet is megtudták határozni, Modena megyében, Disvetro-Rovereto sul Secchia körzetében. A Prosma hálózatot az Olasz Asztrofizikai Intézet (INAF) koordinálja, fő feladata a tűzgömbök detektálása és az esetleges meteoritok pályájának kiszámítása. A rendszer a Cecima, Felizzano, Loiano, Navacchio és Rovigo településeken elhelyezett kamerák adatait használta a számításokhoz, így a hullási zónát Cavezzótól néhány km-re északnyugatra Disvetro falu környékére várták. 2 db meteoritot – 55,3 gr összesen – találtak éppen ezen a környéken, melyeket Dr. Romano Serra a Bolognai Egyetem Fizikai és Csillagászati Tanszékének, neves szakértője vizsgál. Az első vizsgálatok megerősítették, hogy a talált minták nagyon frissnek számító, alig oxidálódott meteoritok, kondritok. A meteorit egyenlőre még nem hivatalos a Meteoritical Bulletinben.
A megtalált két olasz meteorit példány
Január 9.-én a pakisztáni Beluzisztán hegyes vidékén hangrobbanásos tűzgömb kíséretében volt egy jelentős meteorit hullás este fél 7-kor. A helyiek a robbanás szerű hangokat először villámlásnak vagy amerikai rakéta támadásnak vélték. Egy Mando Khel törzsi falu egyik háztetőjét egy meteorit átütötte át, ezt így rögtön megtalálták, ebből gondolták, hogy itt meteorit okozta a robbanásra hasonlító hangokat. A legnagyobb 6,309 kg-os példányt kecskepásztorok találták később, majd még kettőt szintén a környéken. A további példányok sorrendben 5,5, 4,924 és 2,223 kg-osak. A meteoritok végül Michael Farmer közvetítésével eljutottak az arizonai Tempe-ba, az ASU Center for Meteorite Studies neves laborba, ahol L. Garvie professzor vizsgálta őket. A leírás szerint a meteorit H3-as petrológiai osztályú kondrit, H4-es klasztokkal, a sokkoltsági fok S=2, a mállottság természetese W=0 hiszen friss hullás. A TKW végül 18,96 kg.
A Zhob nevű H3-4 kondit a Meteoritical Bulletinben itt
A nagy méretű Zhob H3-4 kondrit meteoritok
A kassai meteorit hullás 10. évfordulóján napra pontosan egy nappali tűzgömb hullott Szlovénia felett 10:30-kor (LT), amit láttak Olaszországból, Ausztriából, Magyarországról, Horvátországból is. Telepített kamerarendszerek nem rögzítették a nyomot, de autós és biztonsági kamerák igen. Mivel a meteorit a tél végi száraz és magas fűvel még felnőtt területre esett, akárcsak 10 évvel ezelőtt a kassai meteorit, így nagy esély kínálkozott a felszínt ért darabok megtalálására. Versenyfutás kezdődött az idővel, ugyanis Jim Goodall egy amerikai amatőr meteorpálya számoló pár
nappal a hullás után közzétette az első és nyilvános hullási zóna számításait (strewnify.com), ami legalábbis a hullás ilyen korai időszakában rendkívül szokatlan. A szlovén, horvát és magyar pályaszámítók ekkor még nem rendelkeztek számításokkal – igaz jó páran később sem – így a kedvezőnek kínálkozó időjárás és nagy találási esély miatt kereső expedíciók indultak útnak Szlovénia felé. Elsőként a ljubljanai egyetem néhány fős, de ilyen téren gyakorlatlan egyetemistái próbálkoztak, nem sokkal később megérkeztek a magyar kereső csapatok is, akik később kibővültek a
világhírű és professzionális keresővel Michael Farmerral. Mi magyarok felajánlottuk segítségünket a helyieknek de nem igazán foglalkoztak az ajánlatunkkal, ennek okát sejtjük, de nem kommentáljuk. A közös kereső csapat 13 fős gyakorlott szemű egysége hétvégére kibővült ugyan a külön kereső szlovénekkel ,de hiába volt nap hogy 50-60 fő keresett, végül senki nem talált semmit. Március 8-án jött a hír, hogy egy helyi lakos az autófeljáróján egy meteoritnak tűnő tárgyat talált. Bojan Ambrozovic a ljubljanai Nemzeti Múzeum lelkes meteoritosa mutatta be végül a 203 gr-os mintát vasárnap 15:00-kor. A videókon egy törött kondrit tűnt fel, hiányos olvadási kéreggel. A találási koordinátákat közzé tették, így mindenki látta, hogy az előzetes számítások pontatlanok voltak, így a kereső team-ek máshol kerestek. Később még 2 másik példányt találtak, szintén helyi lakosok (469 gr + 48 gr). Tehát a szisztematikus keresések sajnos nem vezettek eredményre. Napokkal később berobbant Európába a vírus és lezárták a határokat, településeket így a keresések véget értek, illetve a tavaszi alj takaró megnőtt, a meteorit keresése ezáltal lényegesen megnehezült. Talán az utolsók voltunk akik ezt a meteoritot még jó eséllyel kereshették. Érdekesség még, hogy a példányokról részben vagy teljesen hiányzik az olvadási kéreg, ami az alacsonyan történő fragmentáció és/vagy a meteortest mélyebb rétegeiből való kirobbanás hatása lehet. A pályaszámításoknál mg kell említeni Kővágó Gábor honfitársunk elévülhetetlen érdemeit,
hiszen ő velünk keresett és ráadásul jobban számolt mint mások. A kereső expedíció egyébiránt magánemberek vállalkozása volt és NEM az MMT hivatalos kereső útja! A meteorit még nem hivatalos a Meteoritical Bulletinben, nem hivatalos össztömeg: 720 gr.
A Novo Mesto-i tűzgömb fragmentálódása
Jobbról: a megtalált első 203 gr-os meteorit, a „strewnify.com” szerinti szórásmező számítás
és végül a másodiknak megtalált 469 gr-os olvadási kéreg hiányos példány
Kenya
2020. április 24.-én, helyi idő szerint 20:00 helyi idő szerint meteoritok estek kenyai falvakban, Nairobitól 100 km-re északkeletre, a Mount Kenya közelében. Az egyik meteorit átlyukasztott egy kombuini-i fémből készült háztetőt később Gatuto és Kimicha területein számos más meteoritot is találtak. A meteoritokról szóló képek hamar elterjedtek a közösségi médiában és ezzel párhuzamosan feltűntek a helyi szerencsevadászok a kezükben lévő eladó példányokkal. Ökölszabály, hogy még aki szereti is az ismeretlen kenyai bankszámlákra való meteorit érték átutalások végtelenbe vesző kihívásait, még azok se fizessenek a képeken szereplő példányokért mert soha nem érkeznek meg azok a megadott címekre. Hiába ez Afrika… A megjelent képeken egyébiránt nagyon szép több kg-s nagy méretű kondrit meteoritok is láthatók, az össztömeget csak becsülni lehet, ami elérheti az akár 25 kg-ot is! A meteorit még nem hivatalos a Meteoritical Bulletinben.
A kenyai kondrit meteoritok
A híradások megemlítenek egy szlovákiai kondrit hullást is (2020. április 22.), de ez nem megerősített jelenleg és nem tudunk megtalált példányról.
A cikket az MMT bővíti, ahogy lesz új meteorit hullás.