Menü Bezárás

Látogatóban a Hoba meteoritnál

Írta: Nádai László

Közép Namíbiában egy bozóttáborban üldögéltem a Spitzkoppe lábánál a naplementében a dél-afrikai sofőrömmel, és arról beszélgettünk merre megyünk tovább a truck-kal, amin még 20 utas ült rajtunk kívül. A térkép felett fejünket összedugva megütötte szememet egy legendás hely, még Tsumeb városa előtt, a Hoba-farm. Egyből szaporább lett a pulzusom, tudtam nincs benne a kitérő a programban, de hát azért vagyok a túravezető, hogy változtassak a programon indokolt esetben, és mi lenne nagyobb indok, mint hogy élőben láthassam a világ legnagyobb meteoritját. Gyorsan megegyeztünk JP-vel és lett egy bónusz megálló az úton, csupán 30 kilométer a kitérő.

Pár nap múlva már a közelben jártunk és a főút mentén csak egy szerény tábla mutatta a lehajtót a farm felé. A bejáratnál egy kisebb parkoló várt, ahol már több információ volt olvasható miért is jöttünk ide. Elárultam hátsó szándékomat és szerencsére mindenkinek tetszett a meglepetés. Egy rövid séta után elértünk a bejárathoz, kis bolt és információs pult, na meg a jegypénztár. A belépő ára 30 Namíbiai Dollár, ami kevesebb, mint 2 USD, még a bolondnak is megéri, hát még nekem. A kis ajándék boltban a szokásos turistabutító tárgyakon kívül, ásványokat is árusítottak, jó jel. De meteorit sehol a kínálatban.

Innen még egy-két perc séta, és megérkeztünk egy kis, kövekből épített 30 méter átmérőjű amfiteátrumhoz. A közepén, az izgatottan várt csoda a Hoba meteorit. Itt egy rövid ismeretterjesztő előadást tartottam a meteoritokról, és végre megérinthettem! Mit megérinteni, rá is ültem! Lenyűgöző a mérete a valóságban látva, érezve. Képekről sokan ismerik, de a való, teljesen más élmény. A mérete 3×3 méter és nagyjából 1 méter vastag, a becsült tömege 60-65 tonna, sosem tudták lemérni, mert nem mozdították el a megtalálási helyéről. A sarkán és szélein lehet látni nyomokat ahonnan levágtak kisebb darabokat róla, az idők folyamán.

 

1920-ban találták meg Grotfontein közelében véletlenül egy farm területén. Nem volt becsapódási kráter, semmi sem mutatta mit rejt itt a föld. A meteoritot Jacobus Hermanus Brits szántás közben találta meg, az ökrei által vontatott eke fémes hangot adott, és elakadt. Ezután feltárták, mi lehetett az ok. Az első hivatalos említése a Prior féle „Catalogue of Meteorite” (British Museum, 1923) katalógusban volt. 1955-ben az akkori tulajdonos Mrs. O. Scheel kérésére a Namíbiai kormány a Nemzeti Örökség részévé nyilvánította. 1987-ben a farm akkori tulajdonosa Mr. J. Engelbrecht a kormánynak adományozta és most Namíbia „Nemzeti Kincse”.

 

Iron IV-B a meteorit geokémiai besorolása, ataxit vasmeteorit. 82,7% vas, 16,5% nikkel és 0,78% kobalt tartalmat mutattak ki a vizsgálatok. Az első analízist Gordon 1931-ben végezte. Az utolsó korszerű analízist McCorkell et al. 1968-ban nagyjából ugyanerre az eredményre jutottak.

a Hoba meteorit a világ legnagyobb egy darabban lévő meteoritja

       a szerző a Hoba meteoritnál

Ismereteim szerint Magyarországon, csupán egy hiteles példány található, magángyűjteményben. A Természettudományi Múzeum példánya az 1956-s tűzvészben megsemmisült.

Ha valaki tervezi a meglátogatását, ezen a koordinátán megtalálja, S19°35’ E17°55’.

A Hoba a Meteoritical Bulletinben