2021. január 15-én reggel 7 óra 44 perckor (pekingi idő) a helyiek egy Ny-K-i irányban mozgó tűzgömböt láttak a kínai Hszincsiang tartományban, Urumcsinál. Ugyanekkor Mulei környékéről erős detonációk sorozatát jelentették, a jelenséget pedig biztonsági kamerák is rögzítették. Több meteoritvadász a lezuhanás vélt helyszínén terepi kutatásba kezdett, de nem találtak semmit. 2021 májusának elején a tulufani erőmű közelében két munkás egy napelem tábla alatt egy 190 gr-os fekete követ talált. A gyanús kőzetről készült kép felkerült az internetre, ahol többen állították, hogy az egy valódi meteorit. A munkások ekkor visszamentek az erőműhöz és ugyanott egy másik 47 gr-os példányt találtak. A hírre meteoritvadászok intenzív keresésbe kezdtek a helyszínen és további öt meteoritot találtak üvegesen csillogó fekete olvadási kéreggel, sorrendben 167, 93, 14, 266 és 70 gr.
A meteorit történeti és klasszifikációs leírását a nanjingi Purple Mountain Observatory és a Kínai Tudományos Akadémia, Geológiai és Geofizikai Intézete (IGG, Peking) adta közre, a nem túl gyakori akondrit meteoritok HED eukrit típusba sorolták (a HED-ekről feltételezik, hogy a 4 Vesta kisbolygó család valamelyikéről származnak, lásd lentebb).
A meteorit 2022. január 21.-én lett hivatalos a Meteoritical Bulletinben. Mei Hua, Wang Weiwei, Liu Yukun, Zhao Tailu, Zhao Yuxian, Chen Pengli és Wang Zijian, Weibiao Hsu és a Meteoritical Bulletin alapján. Jelenleg ez a 9. hivatalos ( a Meteoritical Bulletinben leközölt ) 2021 évi meteorit a világon.
A Qiquanhu HED eukrit akondrit meteorit egyik példánya, fekete, üveges olvadási kéreggel
A Qiquanhu meteorit a Meteoritical Bulletinben
A HED meteoritok és a 4 Vesta aszteroida kapcsolata:
A 4 Vesta kisbolygó a maga 530 km-es átmérőjével a fő aszteroida öv második legnagyobb égitestje. Heinrich Wilhelm Olbers német csillagász fedezte fel 1807. március 29-én, de az elnevezés jogát átadta Gaussnak, aki a Vesta nevet adta neki, az otthon és a tűzhely római istennője után.
Sokáig földi távcsöves, színképi és radaros mérések álltak rendelkezésre a kisbolygóról. A NASA Dawn űrszondája 2011. július 16.-án állt Vesta körüli pályára és egy évig vizsgálta azt részletesen műszereivel. Alakja közel áll a gravitáció miatt ideális gömbhöz, de sarkainál horpadt illetve dudoros, emiatt nem kaphatta meg a törpebolygó besorolást. Legfeltűnőbb jellegzetessége a Hubble űrtávcső által felfedezett Rheasilvia nevű kráter, ami 505 km-es átmérőjével az égitest majd 90%-át teszi ki, a Naprendszer egyik legnagyobb krátere. Egy másik aszteroidával történt hatalmas erejű becsapódás hatása egészen a Vesta köpenyéig hatolt le, amikor az égitest anyagának közel 1 %-a dobódott ki az űrbe. Ez a törmelék halmaz alkothatja a V típusú vestai eredetű aszteroida családot.
Már az 1970-es évek óta tudjuk, hogy V típus színképe szinte teljesen megegyezik a ma HED meteoritoknak nevezett meteoritokéval, innen tehát a feltételezett forrás eredet.
Megjegyzendő, hogy ez azért fontos, mert a ma katalogizált kb. 65000 db meteoritnál, csupán a 4 Vesta, a Mars és a Hold égitestek esetében ismerjük magát a forrás égitestet, a többinél csupán azt feltételezzük, hogy valahonnan a fő aszteroida öv valamelyik égitestjéről származhat.
A Dawn szonda eredményei alapján a 4 Vesta eredetileg kondritos összetételű lehetett, de az eredetileg szupernóvákból származó igen nagy mennyiségű Fe60 és Al26 radioaktív fűtőizotóp annyira felfűtötte annak anyagát, hogy a komplett égitest részlegesen átolvadt. A megolvadt forró mag, köpeny, kéreg sűrűség szerint átrendeződött, szételegyedett, szaknyelven differenciálódott. A nagy sűrűségű fémes FeNi lesüllyedt a magba, amit az olvadt bazaltos magma ölel körbe. A bazaltok részben vagy a felszín alatt kis mélységben szilárdultak meg vagy a felszín közelében (kumulátos eukritok) illetve nagy mélységben kristályosodtak (diogenitek és olivin-diogenitek). Egy részük a felszínre ömlött (eukritok), majd becsapódások által tovább töredeztek (breccsás eukritok).